Venekei Marianna a sokoldalú balettművésznő

Venekei Marianna

Venekei Marianna a Magyar Táncművészeti Főiskolán tanult, ahol 1986-ban diplomázott. Mesterei között volt Kún Zsuzsa és Koren Tamás is. A tanulmányai befejeztével már 1986-ban szerződött a Magyar Állami Operaházhoz, ahol szorgalmas munkájának köszönhetően 1992-ben címzetes magántáncosnak nevezték ki. Ma már nem csak balettművésznőként tevékenykedik, hiszen gyakorlatvezető és próbavezető balettmester, illetve koreográfus is.

Az elmúlt évek folyamán több jelentős darabban is táncolt. Az Anna Karenina, a Szent Iván-éji Álom, a Csodálatos mandarin, a Diótörő, a Makrancos Kata és a Rómeó és Júlia mindössze néhány azon darabok közül melyekben láthatták a nézők. Az operaház balettegyüttesével több külföldi vendégszereplést is vállalt. Fellépett Németországban, Olaszországban, Kanadában, Ausztriában, Hongkongban és Tajvanon is. A külföldi vendégszereplések folyamán több alkalommal is szólót táncolhatott. A Pécsi Balett előadásain is rendszeresen fellép, mint vendég balettművész. Mindenhol osztatlan sikert aratott, hiszen a gyermekeknek és a felnőtteknek szóló darabok szerepeit is átéléssel táncolja el.

2002-óta Venekei Marianna önálló koreográfiákat is készít. Az általa koreografált művek: II. fejezet, A sirálytánc, a Dzsungel könyve, Déja vu, 5 évszak.
A II. fejet című előadást 2003-ban Kanadában is bemutatták, ahol a legjobb koreográfusnak járó díjat is megkapta munkája miatt. 2001-ben a Harangozó-díjat is megkapta, ezután 2005-ben az EuroPAS díjjal tüntették ki.

A művésznő jelenleg több darabban is tevékenykedik. A diótörő, az Anyegin, a Giselle, a Mefistofele, a Tannhauser és az Ariadné Maxoszban című előadások színpadra állításán dolgozik. Szorgalmának és több évnyi tanulásának köszönhetően nem csak balett táncosként állja meg a helyét. A sokoldalú tehetség csodás koreográfus és próbavezető balettmesterként is a legjobbat hozza ki magából. Tökéletes példa lehet a kezdő balerinák és koreográfusok számára, mivel kitartó munkájával nagy sikereket ért el.