A Spartacus zenéjét Aram Hacsaturján 12 évvel a Gajane után komponálta, és ez idő alatt a zeneszerző stílusa erős változáson ment keresztül. A Spartacus egy igazi, szimfonikus hangzású, drámai balettzene. A jelenetek gazdag zenei aláfestése jeleníti meg elsősorban az örmény népi jelleget. A Spartacus karakterei mind árnyalt jellemek: hősies férfiak és nőies nők vesznek részt a történelem első népi felkelésében és drámai bukásában.

A darab először nem is balettszínház színpadán szerepelt, hanem a leningrádi zeneszerzők Házában adták elő két zongorán, majd szvit formájában a Leningrádi Rádió szimfonikus zenekara örvendeztette meg vele a közönséget. A zenemű 1959-ben Lenin-rendet, azután pedig Sztálin-díjat hozott Hacsaturjánnak.

A Seregi László-féle koreográfia

1968. május 18-án a Spartacus nagy sikerű moszkvai bemutatóját követően végre a magyar közönség is láthatta a darabot a magyar operaházi balett tolmácsolásában. Seregi László a darab átírásakor nem csak koreográfusként, hanem szövegíróként és rendezőként is bemutatkozhatott. A Spartacus teljesen új szöveget kapott, és a színpadi beállítás is teljes változáson ment keresztül. Ennek a szovjet mester először nem örült, de később nagy elismeréssel nyilatkozott Seregi verziójáról.

A történet

Az első felvonás rögtön a történet végével nyit: a rabszolgalázadást már leverő Crassus vonul be a színre római katonák gyűrűjében. A haldokló Spartacus halál előtti látomásával kerülünk vissza a cselekmény kezdetéhez. Ez az eredeti, úgynevezett idővágásos módszer Seregi ötlete volt, aki a filmművészet barátjaként újításként alkalmazta ezt a dramaturgiai technikát a baletten.

A következő kép színhelye a capuai gladiátoriskola, ahol Spartacus gyakorlatozik mesterével, Batiatus-szal. A négy barátot, vagyis Spartacust, Crixust, a trákot, Gádot a júdeait és az afrikait kiválasztják a másnapi nagy, életre-halálra menő küzdelemre, és éjszakára egy cellába zárják őket. Az éjszaka közepén meglátogatja őket Flavia, Spartacus felesége, hogy elbúcsúzzon férjétől.

A másnapi első küzdelemben Gád, a júdeai legyőzi Crixust. Ezután Batiatus mester a legelszántabbnak tűnő harcost, Spartacust Crassus páholyába rendeli, hogy az előkelő római hölgyek megcsodálhassák a vad harcost közelről. Ezután kezdődik az afrikai és Spartacus küzdelme. Az afrikai kerekedik felül, de az utolsó pillanatban szigonyát végül nem barátjába, Spartacusba mártja bele, hanem Crassusra támad rá, azonban egy őr hátba szúrja, így a terv kudarcba fullad. Spartacus barátja holtteste mellett bosszút esküszik. Este kiszabadítja a többi gladiátort és feleségeiket, lemészárolják az őröket és elnyeli őket az éjszaka.

A második felvonás évekkel a rabszolgalázadás leverése után játszódik. Crassus előkelő vendégeivel nyári palotájában szórakozik. Színpompás díszletek között a vendégek és a házigazda pompás táncokat lejtenek, és a vendégség hatalmas bacchanáliába csap át. A hegyoldalon váratlanul megjelenik Spartacus a rabszolgahadával, és elfoglalják a palotát. Cassus egyik előkelő barátját, Canust és egy sebesült római katonát párharcra kényszerítenek. A katona megöli Canust, a tömeg pedig elengedi a katonát hírmondónak.

A harmadik felvonásban a szenátus izgatottan tárgyalja az eseményeket, amikor betántorog a sebesült katona és meghal. Cassus kardot ragad, és a római sereg élére áll.

A rabszolgalázadást leverik. Spartacus és Flavia elkeverednek egymás mellől. A balett a Via Appia nyomasztó képével zárul, ahol a kétoldalt felállított keresztek egyikénél Flavia siratja a megfeszített Spartacust és az elvesztett szabadságot.