Kövessy Angéla balettművésznő és balettmester

Kövessy Angéla

Kövessy Angéla 1967-ben született Budapesten. Tanulmányait a Magyar Táncművészeti Főiskolán kezdte, majd 1986-ban kitüntetéses diplomával végzett. A mesterei között volt Kún Zsuzsanna, Koren Tamás, Sterbinszky László, Lőrincz György, Havas Ferenc és Kálmán Etelka. Miután befejezte a tanulmányait, a Magyar Állami Operaházhoz szerződött. 1990-ben megkapta a címzetes magántáncosi kinevezést, majd ezt követően 1998-ban magántáncossá léptették elő. A balett táncosnő nem csak a tánc iránt rajongott, az oktatás is érdekelte, így a Táncművészeti Főiskolán balettpedagógiát tanult. Ezt követően gyakorlat és próbavezető balettmesterként, illetve koreográfus asszisztensként dolgozott a Bécsi Állami Operaházban 2010-ig. Az alatt az öt év alatt, amíg a Bécsi Operaházban dolgozott, rengeteget tanult és fejlődött. Miután hazatért 2011-ben ismételten a Magyar Állami Operaháznál helyezkedett el, mint gyakorlat és próbavezető balettmester.

A balett táncosnő számtalan darabban lépett fel. A Giselle, a Don Quijote, a Diótörő az Alvajáró és a Velencei Mór csak néhány azok közül a darabok közül amelyekben a közönség láthatta. Nem csak a hazai színpadon kápráztatta el a közönséget, ugyanis a társulattal több külföldi fellépésen is részt vettek. Fellépett Mexikóban, A Távol-keleten, Kanadában, Izraelben és Euróba számos nagyvárosában is az elmúlt évek folyamán. Számtalan egyfelvonásos előadásban főszerepet is táncolt. A színvonalas fellépései miatt több díjat is kapott! 1985-ben elnyerte a Vécsei Elvira-díjat, majd ezt követően az Év kartáncosa lett 1990-ben, utána pedig megkapta 1999-ben a Harangozó-díjat is.

Az elismert művésznő a Diótörő, az Anyegin és a Giselle színpadra állításán dolgozik jelenleg, mint próbavezető balettmester a Magyar Állami Operaháznál. Az elmúlt évek folyamán több előadás esetében dolgozott már próbavezető balettmesterként, többek között a Hattyúk tava című darabban. A tehetséges művésznő nem csak balett táncosként állja meg a helyét, hiszen remek balettmester is. Karakteres és kifejező táncmozdulatai lehengerlik a közönséget és a vele együtt dolgozó fiatal balettművészeket is. Szorgalma és kitartó munkája jó példa lehet az ifjú balett művészek számára.