Híres klasszikus balett társulatok napjainkban

Párizsi balett

Bár a kortárs balett újító előadásaival és kísérletező szellemével egyre népszerűbbé válik, a legjobb klasszikus balett iskolák és társulatok még mindig a művészetek fellegvárának számítanak, ahol a zene és a mozgás összhangját évszázadok óta tökéletesítik. A világ számos országában működnek ma is klasszikus balett társulatok, nézzük most ezek közül a legkiválóbbakat és legnagyobb múltra visszatekintőket.

Orosz balett

Ha a klasszikus balettről van szó, szinte mindenki előtt megjelennek A hattyúk tavának fehér tütüs, törékeny táncosnői. Oroszország valóban a klasszikus balett társulatok egyik „nagyhatalma”, ahol ma is számtalan tehetséget nevelnek ki, és pompás előadásokat tartanak. Két leghíresebb klasszikus balett társulata a Bolsoj és a Marinszkij előbbi Moszkvában, utóbbi pedig Szentpéterváron tevékenykedik.

A Marinszkij Színház a XIX. századra Oroszország legnevesebb zenés színházává vált, itt mutatták be Csajkovszkij A hattyúk tava című balettjét is, a Bolsoj Színház 1776-os alapítása után pedig a hagyományos színdarabokat és operetteket fokozatosan szorította ki a balett.

Angol balett

Nagy-Britannia területén szintén két, kiemelkedő jelentőségű klasszikus balett társulatot kell megemlítenünk. A The Royal Balettet 1931-ben alapította Dame Ninette de Valois, mára pedig a világ egyik legjelentősebb művészeti csoportjává nőtte ki magát. Egyszerre körülbelül 100 táncost alkalmaznak, akik többsége az egyesület iskolájában, Royal Ballet Schoolban, vagy annak testvérintézményében, a Birmingham Royal Balletben nevelkednek.

Az English National Balletet 1950-ben alapította Anton Dolin és Dame Alicia Markova,  mára pedig szintén Anglia legnagyobb balett társulatai közé tartozik. Az egyszerre 65 táncost alkalmazó intézmény az Egyesült Királyságbeli és nemzetközi turnéikról is ismert, de a 2007 júliusában, Diana hercegnő emlékére tartott koncerten is felléptek.

Giselle

Franciaországi balett

A Párizsi Opera Balettje (eredeti nevén: Ballet de l’Opéra de Paris) Európa legrégebbi nemzeti balett társulata, az 1669-ben alapított Párizsi Opera része. A társulat létrejöttében magának a Napkirálynak, XIV. Lajosnak is szerepe volt, aki imádta a balettelőadásokat, sőt ő maga is szívesen szerepelt – igaz, ekkoriban a balett és a színművészet még erősen összefonódott.

A Párizsi Opera Balettjének természetesen balettiskolája is van, ami 2013-ban ünnepli fennállásának 300. évfordulóját.

Balett Svédországban

A Svéd Királyi Balett szintén Európa legrégebbi, ma is működő balett társulatai közé tartozik, még 1773-ban alapította III. Gusztáv svéd király. Mint sok más helyen, a balett itt is a kezdetektől összefonódott az Operával, az előadásokat is ott, az operák részeként mutatták be, a táncosok pedig a Svéd Királyi Operának is tagjai voltak.

A Stockholm 59° North, ami a társulat szólistáiból alakult, lépett már fel a budapesti Sziget Fesztiválon is.

Balett Magyarországon

Bár szerencsére itthon is több remek balett társulat működik, az egyetlen, amely klasszikus nagy baletteket is játszik, az a Magyar Nemzeti Balett. Érdekesség, hogy alapításakor az egyetlen, Milánóból szerződött férfi táncoson kívül minden táncos nő volt. Az 1950-es években a hazai balett előadásokon is egyre jobban érvényesült az orosz hatás, de aztán Lőrincz György igazgatósága idején a társulat nyitott a kortárs magyar és külföldi koreográfusok felé is. A társulat jelenlegi vezetője 2011 ősze óta Solymosi Tamás balettigazgató.