Győri Balett

Győri Balett

1979-ben egy csapatnyi frissen végzett balettintézetes növendék úgy döntött, a közösen töltött diákévek után sem válnak szét, inkább új társulatot alapítanak, és közösen kezdenek karriert építeni. Így alapult a Győri Balett, ami ma már nem csak hazai, de nemzetközi sikerekkel is büszkélkedhet.

A kezdetek és Markó István

A lelkes fiatalok nem kisebb kiválóságot nyertek meg a társulat vezetésére, mint Markó Ivánt, aki Brüsszeli munkáját otthagyva tért haza Győrbe, hogy vezetésével az első évtizedre meg is határozza a társulat szellemiségét.

Ebben az időben a Győri Balett témái főleg az emberiség nagy kérdései körül forogtak, a darabokban megjelenő erős érzelmeket a látványszínházat idéző elemek csak tovább mélyítették, a társulat pedig belopta magát a helyiek és a város vezetésének szívébe.

Mélypont és szárnyalás

Amikor Markó Iván 1991-ben váratlanul távozott, a társulat rövid ideig mélypontra került, de hamarosan ismét megtalálták a saját hangjukat. A vezetést az egykori alapító tag, Kiss János vette át, ma is ő áll a társulat élén, a Győri Balett előadásai pedig ismét a kulturális élet oszlopainak számítanak, premierjeik rangos társadalmi események.

A Győri Balett – hazai és külföldi sikerei

A Győri Balettet nem csak itthon szeretik, saját koreográfusaik mellett rendszeresen dolgoznak külföldi művészekkel, Robert North, Libor Vaculik, Marie Brolin-Tani, Günter Pick, Robert Cohan, Alexander Schneider-Rossmy is vissza-visszatérő koreográfus náluk.

Kiss János vezetése alatt a győriek mutattak már be premiert a Prágai Balettel együttműködve, de az amerikai sztárkoreográfussal, Robert North-tal is többször dolgoztak már.

A Győri Balett több magyar nagyvárosban és hazai kulturális fesztiválon – Budapesti Tavaszi Fesztivál, Zsidó Nyári Fesztivál, Szegedi Szabadtéri Játékok, Miskolci Operafesztivál, Keszthelyi Táncpanoráma – szerepelt már sikerrel, de külföldön is ismerik a nevüket: a New York-i Joyce Theatre,a londoni Queen Elizabeth Hall, a milanói Scala, valamint Bécs, Athén, Párizs, Amerika, Japán, Kína, India, Oroszország, Dánia és Izrael közönsége is tapsolt már nekik, a felsorolást pedig még sokáig folytathatnánk.

Az új nemzedék

A Győri Balett remélhetőleg még sokáig öregbíti a magyar táncművészet hírnevét. Az utánpótlás megvan, hiszen a fellépések mellett az intézmény az oktatásra is hangsúlyt fektet, növendékeik az óvodától kezdve az általános és középiskolán át, a balett oktatással végigkísérve kerülhetnek akár a Magyar Táncművészeti Főiskola Győrbe kihelyezett tagozatára is.