Gombai Szabolcs a közismert balettművész

Gombai Szabolcs

Gombai Szabolcs 1973-ban született Budapesten. Már nagyon fiatalon megismerkedett a tánccal, ugyanis 1985-ben kezdett táncolni a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttesben, ahol Szögi Csabától tanulhatott. Tanulmányait 1988-ban a Szegedi Táncművészeti Szakközépiskolában kezdte. A tanulás sem gátolta abban, hogy a tánc szerves része legyen a mindennapjainak, hiszen időközben a JATE Bálint Sándor Táncegyüttes tagja volt. 1996 és 2000 között a Táncművészeti Főiskola Néptáncpedagógus Szakát végezte el.

Már ifjú korában is kiváló tehetség volt, ezt bizonyítja, hogy 1989-ben a Békéscsabai Szólótánc Fesztiválon Junior díjat nyert. 1992-ben a Honvéd Táncszínház táncosa lett, majd 2000-től a társulat szólistájaként tevékenykedett. Ezen időszak folyamán több táncszínházi darabban is főszerepet táncolt, de koreográfusként is tevékenykedett a Ki népei vagytok? és a Mozgásőrületek című előadások színpadra állítása folyamán. Ezt követően egy kis szakmai kitérés következett, ugyanis 2000-ben és 2001-ben az Egyesült Államokban vezetett néptánc kurzust. A 2000-es év aktívan telt, mivel Szabolcs ekkor a Bozsik Yvette Társulat Tavaszi áldozat és Most ősz van című előadásaiban is szerepelt vendégművészként. Ezt követően 2004-ben szerződött a Bozsik Yvette Társulathoz.

A társulat tagjaként számtalan előadásban láthatta már a közönség csodás táncjátékát. A Gyermekjátékok, a Tűzmadár, az Ezeregyéjszaka legszebb meséi, az Állatfarm, a Táncterápia, a Bacchanália című előadásokban is szerepelt.
Kiváló fellépéseinek köszönhetően több díjat is elnyert. Megkapta a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztjét, de volt az Évad legjobb férfi táncosa is és a Harangozó Gyula-díjjal is kitüntették.

Az idei évben, illetve a jövő év elején a Chicago, a Pöttyös Panni az Iskolában, valamint a Péter és a farkas című előadásokban láthatják a nézők. Gombai Szabolcs szenvedélyesen rajong a táncért, ennek köszönhetően minden előadáson ámulatba ejti a közönséget. Ugyanolyan lelkesen alakít a felnőtteknek szóló olykor drámai darabokban, mint a gyermekeknek készült vidám előadások folyamán. Táncjátéka lendületes és magával ragadó!